Az öröklés jogintézménye azt hivatott biztosítani, hogy az élet munkájával felhalmozott vagyon ne menjen veszendőbe, hanem az elsősorban a túlélő családtagok, illetőleg az örökhagyó által megjelölt személyek tulajdonába kerüljenek. Az ember halálával hagyatéka, mint egész száll át az örökösre (Ptk. 598. §). Ez azt jelenti, hogy nem csupán a vagyont, hanem az örökhagyó tartozásokat is örökölni lehet. Más kérdés, hogy az örökös az örökhagyó tartozásaiért csak a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel (Ptk. 679. § (1) bekezdés), így nem fordulhat elő az az eset, hogy az örökösnek saját vagyona terhére kell a hitelezőket kielégíteni. A hagyaték az örökhagyó halálával a törvény erejénél fogva azonnal átszáll az örökösre, nincs szükség arra, hogy az öröklés tényét külön eljárásban bármely szerv megállapítsa. Más kérdés, hogy a hagyatékot az illetékes közjegyző a megfelelő eljárási szabályok betartásával a hagyatéki eljárás keretében adja át az örökösöknek. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a közjegyző határozata csupán megállapítja az öröklés folytán bekövetkező tulajdonjogi változásokat, a hagyaték feletti tulajdonjog nem a közjegyző határozatával, hanem az örökhagyó halálával keletkezik. (Ptk. 673. §)

Örökölni törvény vagy végintézkedés alapján lehet (Ptk. 599. § (1) bekezdés). Ezen elhatárolás alapján beszélünk végrendeleti vagy törvényes öröklésről. Megjegyezzük, hogy a végintézkedésnek a leggyakoribb végrendeleten kívül létezik egyéb fajtája is, ezek részletezésével egy későbbi cikkünkben foglalkozunk. A végintézkedés mindig megelőzi a törvényes öröklést, vagyis ha az örökhagyó után bármilyen végintézkedés maradt, akkor az öröklés rendjét ez határozza meg. Törvényes öröklésre csak végintézkedés hiányában kerülhet sor (Ptk. 599. § (2) bekezdés). Ennek indoka az, hogy az öröklés során mindenekelőtt az örökhagyó akaratának kell érvényesülnie, és csak ennek hiányában lehet segítségül hívni a törvény által meghatározott öröklési rendet. Elvileg előfordulhat, hogy a végintézkedés csak az örökhagyó vagyonának egy részére vonatkozik. Ilyenkor a végintézkedéssel érintett vagyonon felüli részre a törvényes öröklés szabályait kell alkalmazni (Ptk. 637. § (1) bekezdés). Ez az eset fordul elő akkor, ha az örökhagyó egy meghatározott vagyontárgyának (pl. ingatlanának) örököséül nevez meg valakit végrendeletében, egyéb vagyonáról pedig nem rendelkezik. Ekkor a végrendelettel érintett vagyontárgyat az abban megnevezett örökös örökli, a hagyaték további részét pedig a törvényes öröklés szabályai szerint kell felosztani.

Elvileg elállhat olyan helyzet, amikor sem végintézkedés, sem a törvény alapján nem lehet meghatározni az örökös személyét. Ez akkor fordulhat elő, ha az örökhagyó nem hagyott hátra végrendeletet, és nincs egyetlen olyan hozzátartozója sem, aki a törvény alapján örökölhetne utána. Ebben az esetben az állam, mint törvényes örökös örökli meg a teljes hagyatékot (Ptk. 599. § (3) bekezdés).

Kiesik az öröklésből – vagyis nem örökölhet – aki az örökhagyó előtt meghal, aki a hagyatékot a törvény erejénél fogva nem szerezheti meg, aki az öröklésre érdemtelen, aki az örökségről lemondott, akit az örökhagyó az örökségből kizárt, vagy kitagadott, és aki az örökséget visszautasította (Ptk. 600 §). A törvény kizárja a túlélő házastárs öröklését abban az esetben, ha a házassági életközösség az örökhagyó halálának pillanatában nem állt fenn, és a körülményekből megállapítható, hogy annak helyreállítására nem is volt remény. Természetesen ez a szabály nem vonatkozik arra az esetre, ha az örökhagyó az életközösség megszakadása után tett végrendeletével részesíti valamilyen juttatásban házastársát, hiszen ilyenkor alaposan fel kell tételezni azt, hogy az örökhagyó a juttatást az életközösség megszakadása ellenére kívánta biztosítani. Amennyiben azonban a végintézkedés az életközösség megszűnése előtt keletkezett, úgy a túlélő házastárs csak akkor örökölhet, ha a körülményekből arra lehet következtetni, hogy az örökhagyó azért nem vonta vissza végintézkedését, mert az életközösség megszakadása ellenére is juttatásban kívánta részesíteni házastársát (Ptk. 601. § (1)-(2) bekezdés). Értelemszerűen a túlélő házastárs kiesésére csak az hivatkozhat, aki ennek folytán maga örökölne, vagy valamilyen tehertől vagy kötelezettségtől mentesülne (Ptk. 601. § (3) bekezdés).

Érdemtelen az örökségre – és ezért nem örökölhet – aki az örökhagyó életére tört, aki szándékos magatartásával az örökhagyó végakaratának szabd nyilvánítását megakadályozta, vagy annak érvényesítését meghiúsította, illetőleg ezek valamelyikét megkísérelte, vagy aki a hagyatékban való részesedés céljából valamelyik örökös életére tört (Ptk. 602. § (1) bekezdés). Az érdemtelenség nem vehető figyelembe ha az érdemtelenségre vezető magatartást az örökhagyó, illetőleg az aki ellen irányult megbocsátotta (Ptk. 602. § (2) bekezdés). Az érdemtelenségre szintén csak az hivatkozhat, aki az érdemtelen örökös kiesése folytán maga örököl, vagy valamilyen tehertől illetve kötelezettségtől mentesül (Ptk. 602. § (3) bekezdés).

Hasonló – és emiatt a gyakorlatban sokszor félreértésre adhat okot – az öröklésről való lemondás illetve az örökség visszautasítása, emiatt e két jogintézményt egymással összehasonlítva mutatjuk be. Az öröklésről – akár teljesen, akár csak részlegesen – lemondani még az örökhagyó életében lehet, a lemondó örökös és az örökhagyó által kötött kétoldalú szerződéssel. Az öröklésről csak a törvényes örökös mondhat le. (Ptk. 603. § (1) bekezdés). Ezzel szemben az örökség visszautasítására csak az örökség megnyílta, vagyis az örökhagyó halála után van lehetőség, és azt az örökös egyoldalú jognyilatkozatával teheti meg (Ptk. 674. § (1) bekezdés). Az állam, mint törvényes örökös az örökséget nem utasíthatja vissza. Ebből következően a lemondást a szerződési akarat hiánya vagy fogyatékosságai miatt (pl. tévedés, megtévesztés stb.) meg lehet támadni (Ptk. 603. § (2) bekezdés), a visszautasítás viszont végleges vissza nem vonható jognyilatkozat. A lemondásban ki lehet kötni bizonyos feltételeket, így pl. meghatározott személy javára is le lehet mondani az örökségről. Ez a rendelkezés azonban kétség esetén csak arra az esetre szól, ha ez a meghatározott személy maga is örököl. Ha tehát az egyébként az örökségben semmilyen címen nem részesülő személy javára mondanak le az örökségről, és kétség merül fel, akkor a lemondás folytán kieső személy helyett nem a megjelölt személy, hanem a kieső személy leszármazói örökölnek (Ptk. 604. § (2) bekezdés). A lemondás csak kifejezett ilyen rendelkezés esetén hat ki a leszármazókra, illetve akkor, ha a lemondás fejében az örökös a kötelesrészt (fogalmát ld. egy későbbi cikkünkben) elérő kielégítésben részesült (Ptk. 604. § (1) bekezdés). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szerződésbe kifejezetten bele kell foglalni azt, hogy nem csupán a leendő örökös, hanem annak leszármazói (gyermekei, unokái stb.) is lemondanak az öröklésről. Ezzel szemben az örökség visszautasítása esetén semmiféle rendelkezést nem lehet tenni, az örökséget visszautasító személy nem állíthat maga helyett más örököst. A visszautasítás sose hat ki a leszármazókra. Az örökséget visszautasító személy egész egyszerűen kiesik az öröklésből, és helyette a törvény által meghatározott más személy fog örökölni. Az öröklésről való lemondás – ellenkező megállapodás hiányában a kötelesrészről való lemondást is jelenti, a kötelesrészről való lemondás viszont nem jelenti az egyéb jogcímen való öröklésről történő lemondást (Ptk. 605 §). A lemondás ellenkező megállapodás hiányában kiterjed a hagyaték utóbb bekövetkező növekedésére is, kivéve, ha az örökhagyó vagyonában olyan rendkívüli növekedés áll be, amelynek ismeretében a lemondó nyilatkozatot nem tették volna meg (Ptk. 606. §). Ezzel szemben visszautasítani főszabály szerint csak a teljes örökséget lehet. Külön is visszautasíthatja az örökös a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezés, felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök öröklését, ha nem foglalkozik hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel (Ptk. 674. § (2) bekezdés). Ha az örökség megnyílása után az örökös a visszautasítás jogáról kifejezetten, vagy hallgatólagosan lemondott, az örökség többé már nem utasítható vissza. A visszautasítás jogáról való lemondásnak kell tekinteni az örökség olyan birtokba vételét vagy a hagyatékra vonatkozó egyéb olyan cselekményt is, amelyből az örökösnek az örökség elfogadására irányuló kétségtelen akarata tűnik ki. Lemondásnak minősül az is, ha az örökös a közjegyző által bármely érdekelt kérelmére kitűzött határidő alatt nem tesz az örökséget visszautasító nyilatkozatot (Ptk. 675. §)

Az örökségből való kizárással és a kitagadással részletesen egy következő cikkünkben foglalkozunk.

Forrás: Opten Kft.